Egy hét elteltével enyhült a helyzet. Próbálták megbeszélni a problémákat, és ha nem is ápoltak egy igazán jó kapcsolatot, legalább beszélgettek egymással.
A következő pár nap azonban félig rettegésben telt. Az egyik rokonuk külföldre utazott pár napra, s megkérte Moon családját, hogy vigyázzon a kislányukra. A gyermek most éves, és vak. Ami azonban félelemmel töltötte el a családot a lány kapcsán: 4 éves korában megölt egy embert. Nem tudni, hogy önvédelemből tette, vagy agresszióból. Nem derült ki semmi a nyomozás során, de megállapították, hogy a lány nem beszámítható. Azóta rendszeresen szed gyógyszert. Vagy a sokk hatására alakult ki benne az idegbaj, vagy már a gyilkosság előtt is lappangott benne, s mikor ez a felszínre tört, leszúrt egy "ártatlan" embert. Már ha ugye valóban nem öngyilkosságról beszélünk.
A családban mindenki tartózkodott a kislánytól, Moon édesanyja próbálta megtalálni a közös hangot a lánnyal, azonban ő nagyon magába zárkózott, és a vendégségben töltött pár napban szinte meg sem szólalt. Csak ült, aludt, és evett néha néhány falatot. Így zajlott le ez a pár nap, aztán anyja hazajött és elvitte.
Két napra rá újabb vendégek érkeztek Moonékhoz. Vendicative azonban nagyon nem bírta a Guest családot, főleg nem a fiút. A közös vacsoráknál hangos megjegyzéseket tett a srác viselkedésére, modorára, külsejére. Mindent bírált benne, amit csak lehetett. Egyenesen a szemébe nevezte baromnak, s közölte, jó lenne ha végre eltakarodna. Moon mindig csak nevetett ezeken a beszólásokon, s a legutolsó esti vacsoránál egyenesen röhögőgörcsöt kapott. Ezzel talán túljutnak egy ponton Vindicativevel?