Moon végre úgy érezte, hogy itt az idő kimozdulnia otthonról. A városban lófrált egyedül. Nem volt vele senki, pedig egy találkozót próbáltak nemrég összehozni a régi barátokkal; de sajnos nem jött össze. Megbeszélte a szüleivel, hogy este velük megy haza a városból - másnapi teendők miatt. 

Az egyik utcában mégis összefutott egyik ismerősével. És szép lassan összeverődött mégis egy kisebb társaság. Telefonálgatni kezdtek, és páran szabaddá tudták tenni magukat. Moon-nak azonban nem volt sok szabadideje, hiszen szüleivel indult haza. Mikor Golden odaért, Moon már épp indulni készült. Golden mindenképp beakart még ülni meginni egy pohár sört a többiekkel, és Moon-t is győzködni kezdte. A lány azonban mindenképp menni akart. Golden egyáltalán nem volt toleráns, valamiért úgy érezte, hogy Moon elhanyagolja, és nem értette meg, miért nem aker többet kimozdulni otthonról, miért burkolózik néma magányban, miért nem próbálja meg társasággal feloldani az őt ért traumát. Golden dacosan fordított hátat Moon-nak, és elvonult a legközelebbi kocsmába a többiekkel. Moon tehetetlenül és egyedül állt az utcán. Szívszorító fájdalmat érzett, csillapíthatatlan volt benne a szomorúság. Szomjazott egy cseppnyi öröm után... Apple után vágyakozott!