Fáni elvesztése és Apple hiánya nagyon megviselte Moon-t. Hogy kiheverje a negatív élményeit, hazautazott és próbálta minden idejét a pihenésnek szentelni. Egy nyugodt délutánon, amikor éppen az udvaron napfürdőzött váratlan telefonhívás érkezett Goldentől. Nagyon ideges volt, és valamit hadart arról a felvételről, amitől Moon élete függ. Ami miatt már annyi zűrös ügyet át kellett élniük. És most, amikor már azt gondolták, hogy ennek vége, és a felvétel 100%-ig biztonságban van, kiderül, hogy megint ezt keresi az egész "földalatti" társaság. A hívás után Moon azonnal a szobájába rohant, ahol minden a helyén volt, semmi nyomát nem találta betolakodónak, vagy bárminek. Felnyitotta az ágyneműtartót, majd a kibelezhetős macijának feltépte a cipzárját, és... nem volt ott a felvétel. Fogalma sem volt, hogyan tűnhetett el, de egy dologban biztos volt: vissza kell szereznie. Különben halott ember.
Golden és Moon azonnal felhívták Spume-ot, akiben totálisan megbíztak, és nem kérdezett semmit, csak segítő jobbot nyújtott a bajban. Két nap múlva már New York sikátoraiban rohantak a kétajtós szekrények elől. Egyiknek sem volt kedves arca és nem ismerték a kompromisszum szót. Spume előre eltervezte az egészet. Így amikor Moon és Golden felrobbantotta az Alfa BMW-jét, senki nem gyanakodott Moonékra, a robbantás teljesen más irányba terelte a felvétel elrablóit, s míg az autó ügyével foglalatoskodtak, Spume megszerezte a felvételt. Már csak menekülni kellett. De nagyon gyorsan!