Azon az éjszakán még sokáig sétált a sötétben. Félt, de tudta - bízott benne -, hogy helyre fognak jönni a dolgok. Emlékeznie kell! Kell, hogy legyen valamilyen kapaszkodó, ami segít neki eligazodni.

Miközben a kihalt utcán sétált, nézelődött, hátha lát valami ismerős házat, valamit, akármit, ami segíthet emlékezni. Sok-sok óra elteltével meglátott egy házat, ami nagyon ismerős volt neki. Vizsgálgatta, nézegette. AZ ajtó. Nem az egész az ajtó az, ami rendkívül ismerős. Felvillan egy kép: besétál ezen az ajtón, s otthonosan mozog a mögötte lévő térben. Otthon. Bár egy ajtó nem a legjobb kiindulási pont, hiszen sok helyen lehet még hasonló ajtó, és valójában azt sem tudta, milyen városból pottyant ide, a semmi közepére. Belefáradt abba, hogy nem találja önmagát. Lekuporodott az ismerős ajtó előtti árokba, és elaludt.

Egy kopaszodó ember ébresztette fel, Mr. Commander. Már jócskán világos volt. Commander számon kérte rajta, hogy miért fekszik az árokban, és egyáltalán mit keres ebben a városban, már rég nem látta. Moon nem ismerte meg a férfit, aki viszont láthatólag felismerte őt. De félt ettől a parancsoló hangú embertől, nem árulta el magát, hogy sebezhető. Kitalált egy fedősztorit, ami történetünk szempontjából lényegtelen. Viszont, ami nem fontos, hogy az öreg Commander bevette. Magával invitálta az órájára, ami nemsokára kezdődik. Órára? Iskola? Idegen város? Ahogy haladtak az iskola felé, hirtelen felismerte a környéket. Minden olyan tisztának tűnt fel előtte. Commanderrel bementek az épületbe. A férfi mondta Moonnak, hogy merre várakozhat, s nézheti az órát, ő még elmegy átöltözni. Tesióra. És ismerős arcok, bár nem igazán tudná megmondani mindenkinek a nevét, felismert arcokat. Aztán megjelent egy igen ismerős arc: Golden. A lány meglepetten nézett Moonra, hogy mit keres ott? Nem tudta, hogy ő is beugrik ide, a középiskolába, ahol valaha szép éveket töltöttek együtt. Moon megismerte Goldent, és nagyon megörült, hogy talált végre valakit, akinek színt vallhat, aki segít neki kitalálni: hogyan tovább?!

 Mikor Moon magához tért, sötét volt és körülötte családi házak sora. Semmire sem emlékezett, csak egyetlen képre: szexel egy férfival. Azt azonban érezte, hogy ez a férfi sokat jelent neki, de nem tudta volna megmondani, hogy ki is ő valójában. Sőt, azt sem tudta megmondani, hogy saját maga kicsoda. Nézelődött a környéke, és próbált visszaemlékezni. Egyszercsak odapattant hozzá egy labda, majd egy gyerek sikolyát hallotta. Egy kisfiú száguldott kontrollálatlanul lefelé a lépcsőn egy gördeszkán. Moon megállította, majd visszaadta neki a labdát. A gyermek csak annyit mondott, hogy köszöni és nem tudja becsukni a garázsajtót, fél. Majd befutott a házba.

Moon utánament, s szólt a fiú apjának, hogy a gyerek nem meri becsukni az ajtót. A kínai férfi megköszönte, hogy szólt, majd elindult a garázs felé. Moon elkísérte. Közben elmesélte a férfi, hogy nemrég a felesége egy hullát talált a garázsban, azóta a gyerek nem mer bemenni. Amíg a férfi vizet öntött a ládákba, addig Moon azon töprengett, hogy ki is ő valójában?! A férfi nem ismerte meg őt, így valószínűleg nem ezen a környéken lakik. Rettegett a hullás sztori után, hogy esetleg ő maga is bajban van, csak nem emlékszik rá.

Apple-t egyre jobban gyötri a bezártság. Ha már fizikailag be van zárva, gondolatait engedi szabadon. Minden percet megragad arra, hogy Moonra gondoljon. Főleg Moon testére. Erotikával fűtött képek dübörögnek az agyában, nem tud szabadulni a szexuális vágyaitól. Az az igazság, hogy nem is akar. 

Moonnak még mindig semmi híre Apple felől, bár tudja, hogy sokszor megesik, hogy hónapokig nem jelentkezik - mégis aggódik. A mobilját nem veszi fel, a barátait nem éri el. Hogy jobban teljen az idő számára, részt vesz egy kis családi hétvégén, ahol aztán hamarosan veszélybe kerül.

Az állítólagos idegenvezetőkről kiderülnek, hogy kémek. Próbálják félreállítani Moon-t az útból, hogy ne tehessen semmit Apple szabadulásáért. De hogy is tehetne?! Még azt sem tudja, hogy lecsukták. Míg a kémek ellen próbál harcolni a Család, addig másik három fegyveres férfi tör rájuk. Moon családjának (hitt) nagy részét kegyetlenül lemészárolják, majdnem megölik édesapját, s már Moon fejéhez szegezik a fegyvert, amikor...

 Nem teketóriázott sokáig. Apple az első adandó alkalommal megpróbált lelécelni. Ha az olyan egyszerű lett volna... épp az utolsó kerítés mellett kúszott, amikor a társa egy hirtelen mozdulatot tett. Az őrök kiszúrták őket. 

Túl késő volt már, amikor rádöbbent, hogy jobb lett volna kimaradni ebből a bizniszből. A torkában dobogott a szíve és csak Moonra gondolt. Vajon Ő most lehet? Biztonságban van? Ahogy megcsapta a bizonytalanság illata, összeomlott benne a világ. Most először érezte úgy, hogy nem kellett volna feláldoznia az igaz szerelmet, a boldogságot és a biztosat a pénzért. 

De most már nincs mit tenni... a pisztoly nagyot koppant az aszfalton, s ő feltett kezekkel a kocsi felé fordult. 

Eközben Moon és Curly azon fáradoztak, hogy megmentsék Goldent egy veszedelmes férfi karjaitól. Eszeveszett rohanásba kezdtek London utcáin, hogy időben kiérjenek a pályaudvarra, és meg tudja akadályozni, hogy a lány elutazzon, s ezzel feladja saját életét. Hogy több esélyt adjanak maguknak különváltak. Moon az utolsó percekben már a hídon futott, s onnan már jól látszott a pályaudvar toronyórájának teteje. Amíg rohant gyönyörű látvány tárult elé, a naplemente, alatta a folyó... s agyába villant Apple. Vajon most hol lehet? Biztonságban van?

Golden itt maradt. Magától is rájött, hogy butaság lett volna elhagynia Európát. Mielőtt Moon és Golden hazaindult volna vonattal Magyarországra, még elmentek Curlyhez, aki a városban lakott.  Összejött pár ismerős, csaptak egy kis bulit, majd a másnap kora reggeli vonattal elutaztak. Moon csak ennyit mondott Goldennek: "Nem tudom mi lesz holnap."

     Ez a blog nem akarja megfejteni az álmokat, nem akar azok jelentőségével és jelentésével foglalkozni. De ha az ember figyel az álmaira, jobban megismerheti önmagát. Sem freudi, sem jungi álompszichológiát nem fogok fejtegetni, szimplán egy érdekes történettel szeretnék szolgálni, amit még valójában magam sem ismerek. Nem is olyan rég jött az ötlet, hogy történetet írok az álmaimból. Úgy gondoltam, megosztom ezeket másokkal is; hátha valami érdekes sül ki a tudatalattimból. A társálmodó a párom. Így kettőnk álmaiból írom meg a bejegyzéseket, s egyéb részletekkel kiegészítve egy kerek egészet alkotok.